A Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad honlapjának a linkje:

  http://andevil.wix.com/kcssd#!

Ismét dobogós lett a kovásznai diákszínjátszó csoport

Ambrus Ágnes   

A magyar nyelv napja alkalmából november 13-án, vasárnap a kovásznai művelődési házban Anyanyelvem, szeretlek! címmel gálaműsort szerveztek, amelyen több egyéni és csoportos fellépő között a Kőrösi Csoma Sándor Technológiai Líceum Diákszínpad elnevezésű színjátszó csoportja is szerepelt. A színjátszó csoport az október végén Szilágycsehen megszervezett XVIII. Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválról (PADIF) első díjjal tért haza. A vasárnapi gálaműsort követően Molnár Jánossal, a Diákszínpad vezetőjével beszélgettünk.  

– Mióta vezeti a kovásznai Diákszínpadot?

– A Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpadot 1972-ben Gazda József magyar szakos tanár alapította, és ő irányította 1992-ig. Én 1993-tól vettem át a vezetést.

– Hogyan érzi, miben változott a csoport szemlélete, játéka, amióta ön vezeti? Mi a hitvallása a diákszínjátszással kapcsolatban?

– Én másfajta stílust, szemléletet képviselek, mint elődöm, aki a magyar nyelv szerelmeseként szövegközpontú előadásokat rendezett. Én számítástechnika szakos tanárként nem voltam/vagyok annyira otthon a szövegmondás terén, így a hangsúlyt áttettem a színpadi mozgásra, a testbeszédre.  Lerövidült az előadások időtartama is, a két-két és fél órás előadások helyett legfeljebb egy-másfél órásakat rendezek. Szép, de ugyanakkor nagy felelősséggel járó feladatul kaptam elődömtől azoknak a Tamási-daraboknak a megrendezését, amikre 1993-ig nem került sor, hiszen a Diákszínpad megalakulásakor azt a célt tűzte ki, hogy színre viszi az összes Tamási-színművet. Elsőként az Ördögölő Józsiást mutattuk be az itthoni közönségnek, de már ekkor, 1994-ben Magyarországon, Zsámbékon is szerepeltünk vele a Nemzetközi Amatőr Színjátszó Fesztiválon. Aztán öt éven keresztül tanultam a rendezés fortélyait, rendezői táborokba jártam, színházi szakemberekkel találkoztam, beszélgettem, és természetesen rengeteg előadást megnéztem. Legnagyobb hatással Nánai István színikritikus és dramaturg volt rám.

1995-ben megrendeztem az Ősvigasztalást a rituális színház eszközeivel, és ekkor jött az első komoly elismerés, az előadással ebben az évben megnyertük az Országos Diákszínjátszó Fesztivál (ODIF) nagydíját. Bolyai János hitvallását követem, aki azt mondta, „a semmiből egy új, más világot teremtettem”, ugyanis a színpadi alkotás, a teremtés az üres térrel indul, a semmivel, majd lassan megtelik élettel. A színpad az a hely, ahol a játszó személy lehet reményvesztett, szerelmes, koldus, király, öntelt senkiházi, csaló, csalódott, ittas, józan, gazdag, szegény, konok, lágyszívű stb. Belebújhat sokféle karakter szerepébe, gonoszként és világmegmentőként egyaránt kipróbálhatja magát. Azt a világot ismerheti meg, amelytől fél, mert igazán nem ismeri, ugyanakkor ragaszkodik hozzá, mert benne sejti meg saját jövőjét. Én úgy gondolom, hogy lélekben és értelemben többek lehetünk minden előadás után, mert önmagunk felé indulunk el.  A munkához, vallom, alázat kell, mert e nélkül nincs művészet, nincs alkotás, nincs értékteremtés.

– Több mint húsz év után milyen előadásokat emel ki a csoport életéből? Miért éppen ezeket?

– Minden előadásra, darabra úgy tekintek, mint saját gyermekemre, mit mondhatnék? Melyiket marasztaljam el, vagy melyiket emeljem ki?  Mindegyik előadásunknak megvan az a sajátos íze, ami csak arra jellemző, ezért mindegyik egyaránt fontos, még akkor is, ha a szakmai elismerés egyes előadásainkat jobban kiemeli, több elismerésben részesíti. Még akkor is kedves és felejthetetlen értéket jelentenek darabjaink, ha az ötletadó, kezdeményező nem én vagy diákjaim voltak. Mert néha ,,külső”  kérésre, ajánlásra is születnek előadások, mint például a 2002-ben Kosztolányi Dezső Sakkmatt című novellájából készült darab, amit kedves, azóta sajnos elhunyt kollégánk, Kató Zoltán magyartanár javasolt; vagy az idei Karinthy-összeállításunk is, amit Juhász Zsuzsa, a Debreceni Ady Endre Gimnázium könyvtáros-tanára ajánlott a diákszínpadnak.

–  A PADIF idén volt 18 éves. Minden évben részt vettek a rendezvényen?

– A PADIF 2007-ig csak a partiumi színjátszók számára szervezett verseny volt, 2007-ben nyílt először lehetőség arra, hogy a más tájegységeken működő diákszínjátszó csoportok is részt vegyenek ezen a megmérettetésen. Ettől az évtől kezdődően rendszeresen részt veszünk a rendezvényen, ami azóta országos fesztivállá nőtte ki magát, így azon bemutatkoznak Kolozs, Szilágy, Maros, Hargita, Kovászna, Brassó, Temes, Szatmár, Fehér, Bihar, Iași, Beszterce, Konstanca és más megyék diákszínjátszó-csoportjai is, elemi tagozattól egészen középiskolai szintig. És létezik az Országos Diákszínjátszó Fesztivál (ODIF) is, amin először 1995-ben vettünk részt Csíkszeredában. Erre a versenyre is jelentkeztünk, amikor megszervezték, és értékes díjakat nyertünk.

– Idén Karinthy Frigyes Tegezés című darabját mutatták be. Melyik kategóriában lettek nyertesek? Mivel nyerték el a zsűri tetszését?

– Az idei PADIF abban különbözött az eddigiektől, hogy mivel már volt egy megyei szintű előválogatás, az országos rendezvényen a líceumi tanulókat három kategóriában lehetett díjazni: 9–10., 11. és 12. osztályosok kategóriájában. A kategóriákba sorolás az alapján történt, hogy a csapatban melyik korosztályból voltak többen, így a mi csoportunk a 9–10. osztályosok között nyert első díjat. A zsűri elnöke Zsehránszky István bukaresti színikritikus volt, aki főként a bravúros dramatizálást emelte ki, Bessenyei István szatmárnémeti színész, rendező, színházigazgató az előadásunk után azt mondta:  ,,Igazi színházi élményem volt!”. Nem kisebb elismeréssel nyilatkozott a többi zsűritag is, Szász Mihálykó Mária székelyudvarhelyi magyartanárnő, Rozs Rita tanfelügyelő a Szilágy Megyei Tanfelügyelőség részéről és Láposi Réka színháztörténész Székesfehérvárról

– Két diákja alakítási díjat is kapott. Ők mivel emelkedtek ki a csapatból és a többi színjátszó közül?

– Mindkét diákom – Barti Lehel-András és Fülöp Renáta – színészi pályára készül. Őket azért emelte ki a zsűri, mert az ő játékukat tartotta a leghitelesebbnek. Alakításuk „a profizmus határát súrolta”, így fogalmazott Bessenyei István zsűritag. Lehel kiváló hangi adottságaival, beszédkészségével, arcjátékával tűnt ki, míg Renáta, bár nem is volt szövege, mellékszereplőként a helyzetképekben nyújtott kiváló alakításával, jelenlétével hívta fel magára a figyelmet.

– A versenyeken kívül hol lép fel a csoport?

– Minden évben részt veszünk a debreceni Ady Endre Gimnázium Ady-napi rendezvényén, ahol bemutatjuk a műsoron lévő darabunkat. A utolsó két produkciónkkal 2015-től szórványprogramot is kezdeményeztünk. A besztercei Andrei Mureșanu Nemzeti Kollégium magyar diákjaival közösen léptünk színpadra Besztercén, ahol Petőfi Sándor A helység kalapácsa című előadásunkat mutattuk be a közönségnek. Ugyanezzel a darabbal a Beszterce vidéki Kőváron is szerepeltünk, az ottani unitárius lelkész meghívására, ahol a környező falvak magyar ajkú nézői is megtekintették előadásunkat. A jövőben szeretnénk eljutni más szórványvidékekre is, mivel nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, amelyek igazolták, hogy kezdeményezésünk nem volt sikertelen. Ezeken kívül bárhol szerepelünk, ahová meghívják a csoportot, többször felléptük Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is.

– A magyar nyelv napját gálaműsorral köszöntötték Kovásznán. Miért érzi találónak éppen így ünnepelni ezt a napot?

– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy egy egész estét kitöltő, színvonalas gálaműsort tudtunk létrehozni, kimondottan a helyi tehetséges fiataloknak, iskolánk diákjainak köszönhetően. A magyar nyelv napja alkalmából szervezett ünnepi gálaesten a kovásznai líceum azon tanulói léptek színpadra, akik kiválóan szerepeltek a megyei vagy az országos versenyeken. Csoportunkon kívül fellépett az iskola Recefice Néptánccsoportja, a Tiszta szív és a Magnificat gyermekkórusok, valamint a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ Hangfoglalás zenekara; és szerepeltek vers- és mesemondók is. A mi jelenetünk azért volt különösen találó, mert pontosan egy nyelvi kérdés áll a középpontjában: a tegezés. Kovács és Takács, a két főszereplő nem emlékszik arra, hogy ittak-e pertut vagy sem, így zavarba jönnek, amikor találkoznak, nem tudják, hogyan köszöntsék egymást, szervuszt vagy alászolgáját mondjanak-e. Ebből a számukra kínos helyzetből adódnak a komikus párbeszédek, melyeket hallgatva, amellett hogy jól szórakozik a közönség, azon is elgondolkodhat, hogy milyen páratlan nyelv a magyar.

– Milyen terveik vannak? Hogyan tovább?

– Továbbra is igyekszünk megfelelni az elvárásoknak, és szeretnénk magas színvonalú előadásokat létrehozni. Ahogy eddig is tettük, kimondottan magyar írók műveihez nyúlunk, mert szerintünk ezekben minden olyan kérdésre választ találunk, ami foglalkoztat bennünket. Olyan szép és gazdag a magyar irodalom tárháza, hogy onnan kedvünkre válogathatunk. Klasszikus és kortárs szerzők műveit egyaránt szívesen feldolgozzuk. S amint már említettem, folytatjuk a szórványprogramot is. Szerepelünk, dolgozunk…


A Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad díjai, elismerései:

  • A Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon:

2007 – I. díj és közönségdíj (Lázár Ervin: Kócember kócszerelme)

2008 – II. díj (Lázár Ervin: Tulipán)

2009 – II. díj (Tasnádi István: Tranzit)

2010 – Különdíj (Tóth-Máthé Miklós: Mi lett volna, ha…?)

2011 – Legjobb rendezés díja (Mezey Katalin: A hely és idő játékai)

2012 – Kiválósági díj (Lázár Ervin: A szabatoni lovas, Bajkó Edina előadásában)

2013 – I. díj (Örkény István: Végzet)

2014 – II. díj (Thuróczy Katalin: Két szomszéd vár)

2015 – I. díj (Petőfi Sándor: A helység kalapácsa)

2016 – I. díj (Karinthy Frigyes: Tegezés)

  • Az Országos Diákszínjátszó Fesztiválon és az Erdélyi Diákszínjátszó Fesztiválon

1995 – ODIF – A fesztivál nagydíja (Tamási Áron: Ősvigasztalás)

1999 – ODIF – A fesztivál nagydíja (Örkény István: Egyperces novellák)

2000 – ODIF – III. díj (Páskándi Géza: Külső zajok)

2002 – EDIF – I. díj (Kosztolányi Dezső: Sakkmatt)

2003 – ODIF – II. díj (Szász Mihálykó Mária: Az ember tragédiája diákok aranyköpései nyomán)

2013 – ODIF – A legösszehangoltabb csapatjáték díja, az Alma Mater Alapítvány különdíja (Örkény István: Egyperces novellák)

A magyar nyelv napja

A magyar országgyűlés 2011-ben november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította, hogy ráirányítsa a figyelmet a szellemi-kulturális örökségünk alapját jelentő anyanyelvünkre.

November 13. meghatározó dátum a magyar nyelv történetében, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyar nyelvet Magyarországon hivatalossá tevő törvényt.