To Top

AZ INTÉZMÉNY NÉVADÓJA

 Életpályája
1784. március 27-én szegény sorsú székely kisnemesi család hatodik gyermekeként megszületett Csoma Sándor (Szilágyi Ferenc újabb kutatásai szerint 1787-ben vagy 1788-ban). Édesapja Csoma András határőr katona, édesanyja Getse Krisztina. Hat testvéréből három érte meg a felnőttkort: Júlia, Krisztina és Gábor (1788-1850). Április 4-én keresztelték meg. 1790-ben megkezdte tanulmányait az elemi iskolában.
1799-ben édesapjával felgyalogolt Nagyenyedre és beiratkozott a Bethlen Kollégiumba, ahol „szolgadiákként” kezdte meg tanulmányait: kisebb munkákkal pénzt keresett, abból fizette tandíját.
 Már enyedi diákként érlelődött benne a gondolat, hogy fel kell keresnie ősei hazáját. 1807-ben befejezte gimnáziumi, 1815-ben pedig főiskolai tanulmányait. Elindult Németföldre, Bécsben konzultált Ujfalvy Sándorral, majd – valószínűleg – egy heidelbergi tartózkodás után ment Göttingenbe.1816 és 1818 között a Göttingeni Egyetem angol ösztöndíjas hallgatója volt, Johann Gottfried Eichhorn tanítványakéntorientalisztikával foglalkozott. Ekkor már 13 nyelven írt-olvasott. Tanulmányai után hazatért Erdélybe és felvette a kapcsolatot a kolozsvári tudóskörrel: Döbrentei Gáborral, Gyarmathi Sámuellel, Kenderesi Mihállyal. 1819. november 24-én Csoma Sándor Nagyenyedről indult útjára. November 28-án a Vöröstoronyi-szorosnál lépte át szülőföldje határait.
 Így írt egyik levelében: „Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.” 
 

BETHLEN GÁBOR ALAP

megvalosult a magyar kormany tamogatasaval bga alap 001

https://bgazrt.hu/

Magyar Olvasástársaság

OLVASO TARSASAG Hunra Logo Szines resize       www.hunra.hu

Search

      MIKEWEB1           ©  Mike Web        Flag Counter

Kőrösi Csoma Sándor
Líceum, Kovászna

© All Rights Reserved

 

Sign in to your account