FARSANG – 2022
A Kőrösi Csoma Sándor Líceum V-VIII. osztályos diákjai számára folyó év február 25-én tartottuk a várva várt iskolai jelmezbált.
A hagyományokhoz híven, a VII. évfolyam tanulói és osztályfőnökeik szervezték meg ezt a nagy népszerűségnek örvendő,jó hangulatú, vidám rendezvényt, amellyel sikerült színt vinni az iskolai hétköznapokba. Ugyanakkor a szervezők céljavolt az is, hogy alkalmat teremtsenek az osztályközösségek számára a tanórákon kívüli együttlétre, a közös ötletelésre, együttműködésre, egymás jobb megismerésére. A résztvevő osztályoknak idén is egy szórakoztató, vidám produkcióval kellett készülniük, amit a zsűri értékelt. Ezen kívül a szervező osztályok modern tánccal lepték meg a közönséget, a Magnificatgyerekkórus pedig vidám farsangi összeállítással csalt mosolyt az arcokra.
A fellépő osztályok és produkcióik:
V. A – osztályfőnökBájkujMihaela tanárnő, A Törpikék Mexikóban
V. B – osztályfőnök Molnár Erzsébet tanárnő, Cirkusz
V. C – osztályfőnök Molnár Emőke tanárnő, Zűrzavar
VI. B – osztályfőnök Kelemen Emese tanárnő, Pórul járt tengerészek
VI. C – osztályfőnök Kovács Lívia tanárnő, Minyonok- bankrablás
VII. B – osztályfőnök Gyerő Katalin tanárnő, A per
VII. C – osztályfőnök Molnár Juliánna tanárnő, Farsangtemetés
VIII. C – osztályfőnök Dobra Réka tanárnő, Képben vagy?
A rendezvényről kapott visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy célunkat elértük, hiszen sikerült egy jó hangulatú rendezvényt összehoznunk, ahol „sokat lehetett nevetni”, „új barátokat lehetett szerezni”, „el lehetett lazulni”, „felpörgetett”, „ki tudtunk lépni a szürke mindennapokból”, „felszabadulhattunk”, „kimozdított a komfortzónánkból”.
A szervezők nevében ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez: Becsek Éva igazgatónőnek, a zsűri tagjainak: Bede Emese aligazgatónőnek, Sarkadi Tünde, Debreczi Éva és Gál Crenguța tanárnőknek, valamint Ambrus Édua diáklánynak.
Köszönet illeti továbbá Lőrincz Lilla tanárnőt, aki a táncot tanította és Gyerő Katalin kórusvezetőt.
Köszönjük a Városi Művelődési Ház igazgatójának, Czilli Balázs úrnak a helyszín biztosítását.
A VIII. C osztálynak és osztályfőnökének is megköszönjük a sütivásárban való közreműködést.
Hálásak vagyunk továbbá mindazoknak, akik anyagi támogatást nyújtottak:
Pro Csoma Sándor Egyesület
Bertis üzlet
Diószegi üzlet
Abigél üzlet
Gabriella virágüzlet
Kata virágüzlet
Retika ajándékbolt
Csecsebecse bolt
Keops vendéglő
Big Daddy pizzázó
Piedone pizzázó
Mizury pizzázó
S.C. Miklós S.R.L
S.C.Kriszto S.R.L
Crețu fodrászat
Cantimir Zsuzsa fodrásznő
Deák Enikő manikűrös
Kosma Kinga manikűrös
Griga Anna kozmetikus
Magánszemélyek: Benedek Elek, Baraboi Izabella, Héjja Annamária, Jeszenovics Károly, Rákosi Etelka, Balogh Olivér, Jakab Csaba