To Top

Táborozott a Diákszínpad

Július harmadik hetében, immár hatodik alkalommal táboroztak együtt a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum és a sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának színjátszói. Ebben az évben a Diákszínpad volt a vendéglátó, a programokat a csoportvezetők, Molnár János és Molnár Julianna tanárok állították össze.

A diákszínjátszók amellett, hogy ismerkedtek, szórakoztak, kirándultak, dolgoztak is a tábor ideje alatt. Az elmúlt évek szokásaihoz híven a táborozókat három csoportra osztották, a kis társulatoknak pedig egy-egy produkciót kellett összeállítaniuk egy hét alatt. Ezeket a péntek esti gálán adták elő a közönségnek, az eseménynek a fürdővárosi Művelődési Központ adott otthont.

A tábor alatt a következő elóadások születtek: Molnár János rendezésében Örkény István Hírek, álhírek című művét vitte színre az egyik csapat, a másik Csáth Géza A béka című művét, amelyet Molnár Gergely rendezett. A harmadik kis társulás előadását Barti Lehel-András és Pascu Tamara rendezte, ők a Támad a falufó című darabot mutatták be a nagyérdeműnek.

A tábort Kovászna Megye Tanácsa, a Sárospataki Református Gimnázium, a Pro Csoma Sándor Egyesület és a Kőrösi Csoma Sándor Líceum támogatta.

2022_10kisdiakszinpad.jpg

BETHLEN GÁBOR ALAP

megvalosult a magyar kormany tamogatasaval bga alap 001

https://bgazrt.hu/

Magyar Olvasástársaság

OLVASO TARSASAG Hunra Logo Szines resize       www.hunra.hu

Search

      MIKEWEB1           ©  Mike Web        Flag Counter

Kőrösi Csoma Sándor
Líceum, Kovászna

© All Rights Reserved

 

Sign in to your account